Dátum: 2024 április 19. (péntek) | Emma

hírek

Saját uszodája lesz az Egyesületünknek!!

szakosztály 2009-02-12

Végre elkezdődik!!!
Saját uszodája lesz az Egyesületünknek!!

Többmedencés sportuszoda, továbbá egy százágyas, wellness-jellegű szálloda épül hamarosan Újpesten: az UTE Szálloda és Sportközpont építési munkálatai februárban, vagy legkésőbb márciusban kezdődnek meg.

A tervek szerint 2010 nyarán adják át rendeltetésének a komplexumot, amely az Újpesti Torna Egylet vizes sportágait hivatott alapvetően kiszolgálni, de külső vendégek számára is folyamatosan látogatható lesz.

Sági Gábor, az UTE Szálloda és Sportközpont kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy sokéves előkészítés után jutottak el mostanra addig, hogy tető alá hozható a sportuszoda, illetve az egészségközpont. Az uszodával kapcsolatban elárulta, hogy két versenymedence - egy 25x50, s egy 20x33 méteres - kap helyet benne, amelyek nemzetközi viadalok megrendezésére is alkalmasak lesznek, s ezek mellett egy - az úszásoktatást is segítő - tanmedence, továbbá egy bemelegítő kismedence tartozik majd hozzá. Az ügyvezető elmondta, hogy a Duna mellett, a Duna sor és a Tímár utca sarkánál megvalósuló beruházás minden szempontból hiányt pótol, és megfogalmazása szerint "komplexitásában talán egész Közép-Európában egyedülálló" lesz.

Őze István, az UTE klubigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a szálloda és sportközpont alkotta együttes nem csupán a versenysportot, hanem lényegében Újpest egész lakosságát, mintegy 120 ezer embert fog szolgálni, az iskolai úszásoktatástól kezdve a felnőttek sportolási igényeinek kielégítéséig.  / MTI

 

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41