Közlemény

Ha élnének még bolygónkon mamutok minden bizonnyal a védett állatok népes táborát gyarapítanák. A lila mamutok pedig a különösen védett állatokét. Jó hírrel szolgálhatunk, hiszen, mint ez a csütörtöki lapszámban (Nemzeti Sport, 2010.július 15.) megjelent jegyzetből is kiderült, valamilyen csoda folytán mégis életben maradt egy ilyen lila mamut, melynek neve Újpesti Torna Egylet.

A rendszerváltás óta eltelt 21 esztendő sem volt mindenhol elegendő arra, hogy tudatosuljon a lényeg, vagy éppen tudatosult, csak könnyebb naivnak látszani – írják a jegyzetben, amivel maximálisan egyetértünk. A rendszerváltás óta eltelt huszonegy év után is van még olyan újságíró, aki annak ellenére, hogy nyílván legjobb tudása és jóakarata szerint dolgozik, mégis csak féligazságokat lobogtat és nincs tisztában a magyar sport jelenlegi állapotával.

A fennálló klubmodellek jelen állapotban működésképtelenek – írják - ám, az egyesületek jelen pillanatban az egyesülési törvény szerint meghatározott rendben működtethetőek, ami nem ajánlás, hanem szabály. Az UTE az Újpesti Önkormányzat segítségén kívül a működési költségeire nem kap állami támogatást, az önkormányzati pénzeknek pedig a forrásmegosztás speciális fővárosi helyzete szab szűkös korlátokat. Sok más egyesülettel ellentétben nem állnak mögötte állami cégek, minisztériumok, kevesebb jut, mint a vidéki egyesületeknek. Ennek ellenére az UTE mégis együtt és életben tudott tartani 16 különböző szakosztályt, melyek közös irányítás alatt végzett munkája számos előnnyel jár. Ilyen például az irányításért felelős apparátus számának minimalizálása (az UTE esetében ez hat főt jelent, akik a 16 szakosztály 3000 sportolójának a munkáját segítik), az intézmények koncentrált és hatékony használata (az atlétikai pályát például az atlétákon kívül jószerivel minden sportoló használni tudja az edzéseihez). Mindezek mellett egy nagy egyesület a fiatalok számára esélyt nyújt, hogy a közoktatásban felkínált szűkös lehetőségeken túlmenően számos sportág közül választhassák ki a számukra legszimpatikusabbat. Ezúton jegyeznénk meg, hogy az UTE-ben dolgozó összes szakosztályvezetőnek kitüntetés járna, hiszen a nehéz anyagi helyzet ellenére erejükön felül próbálnak szponzori pénzt szerezni a működésre, mindannyian szívvel-lélekkel végzik a munkájukat, annak ellenére, hogy bizony előfordul, hogy a fizetésük nem a hónap első napján érkezik meg a bankszámlájukra, sőt olyan is akad köztük, aki ingyen vállalja a munkát. Ugyanez vonatkozik azokra a sportolókra is, akik a nehéz helyzet ellenére megértően kitartanak az Egyesület mellett. A cikkben emlegetett szakosztályok közti belső harcoknak egyébként értelme sem volna, hiszen ezek külön-külön költségvetéssel rendelkeznek, saját pénzzel gazdálkodnak és csodák csodájára segítik egymás munkáját ahol tudják.

Maradnak tehát a szponzorok, akik a gazdasági válság miatt manapság nem dobálóznak a milliókkal. Ez természetesen a vízilabdázók mellett a jégkorong szakosztályt is érinti, akik mögül a bajnokságban elért ötödik helyezést követően sajnos kihátrált a szponzor, így most új mecénás után kell nézni - újból, az alapoktól kell felépíteni a házat. Benedek Tibor segítségéből nem kér az UTE - olvasható az újságban, mindezt úgy, hogy a megállapodási tárgyalások részleteiről semmit sem tud kollégájuk. Tudom, hogy hihetetlen, de a lila mamut nem egy buta állat, nem utasítja vissza az önzetlen segítséget, ám a megállapodások és együttműködések lényege éppen az, hogy mindkét szerződő fél a lehető legoptimálisabb helyzetbe kerüljön. Az Újpesti Torna Egylet neve fogalom, az ott dolgozó edzők kezei közül a 125 év alatt számtalan Olimpiai-, Világ-, Európa-, és Országos-bajnok sportoló került ki - hagyományait, nevét és egységét a legmesszebb menőkig óvja a vezetés. Amennyiben tehát egy megállapodás a saját halálos ítélete felé taszítaná az egyesületet, bocsánatos bűn nem elfogadni a segítséget. Ez még akkor is így van, ha jelen esetben a vízilabda sport egyik vitathatatlanul legnagyobb magyar klasszisa, Benedek Tibor adja az arcát és nevét a kezdeményezéshez.

Azzal, hogy az UTE, sőt azzal, hogy a magyar sport nehéz helyzetben van vitázni nem lehet, ez tény. Éppen ezért bármikor szívesen folytat az UTE vezetősége tárgyalásokat bárkivel, akik enyhíteni tudnának a szorult helyzeten (jól belátott saját érdeke a segítséget elfogadni) és éppen ezért várják már az egyesületek a most készülőben lévő sportot is érintő adótörvény megszavazását. Ennek egyik lényegi eleme a tervek szerint, hogy a társasági adó befizetésénél az érintett cégek (még nem lehet tudni, hogy pontosan kiket érint a törvény) adójuk egy előre meghatározott százalékát a kormány által kijelölt, öt kiemelt sportág (vízilabda, kosárlabda, jégkorong, kézilabda, labdarúgás) képviselőinek adományozhatják az egyesületeken keresztül. Ez a lehetőség kétség kívül hatalmas segítséget nyújt majd, ám az új törvénnyel felbukkanhatnak olyan kiszerveződések, melyek csak erre a támogatásra bazíroznak. A tömeges átigazolásoknak is lehet ehhez köze, ami természetesen nem csak a vízilabdásokat érinti, hanem többek között a jégkorongot is, ám Újpesten nem szeretnénk senkit sem hitegetni. Egy még el sem fogadott törvényre és várt pénzre alapozva nem igazolunk játékosokat egyik szakosztályba sem.

A fentiek alapján tehát kijelenthetjük, hogy a lila mamut valóban nincs a legjobb bőrben, hiszen nem elegendő a takarmány. A segítség bárhonnan jól jönne neki, ám a jegyzet állításával ellentétben nem pusztán az állam szénája jó, hiszen eddig sem ez tartotta életben a mamutot. Úgy gondolom, hogy a Nemzeti Sport neve az Újpesti Torna Egyletéhez hasonlóan fogalom a szakmában, éppen ezért a téves információk és féligazságok közlése a közös célunk, a magyar sport felvirágoztatása ellen dolgozik. Az új kormány ígéretes és régen várt sportpolitikájában és a változásokban bízva azonban reméljük, hogy a jószág új erőre kapva, kicsattanó formában éli meg az elkövetkezendő 125 évet, és dédunokáink nem csak a mesekönyvekben látnak majd lila mamutot.